----- Az ASI-Pikó páros rögtön a verseny elején megmutatta, a mezőnynek, hogy nem is olyan rossz a RallyCross pálya sötétben. Abszolút időt futottak a verseny prológján. -----
----- Asi nyilatkozata az első 4 gyors után: ------
- Az időeredményeimmel maximálisan elégedett vagyok. Kicsit változtatunk néhány beállításon, de egyébként minden oké.
----- A nap végére ASI az abszolút 3. helyre került, vezetve saját kategóriáját: -----
- Jó volt, mit jó: nagyon jó a mai nap. Nyilván tisztában vagyunk azzal, hogy holnap vélhetően a két mögöttünk álló WRC meg fog előzni, de az abszolút ötödik hely is szép eredmény lenne. Ma minden rendben volt, a kocsival és velünk is, de Balázs Öcsi is jelezte, hogy figyelnünk kell rá.
----- A vasárnapi nap elején várható volt, hgoy az ASI mögött álló két WRC megelőzi majd, de ez nem teljesen így alakult. Rögtön a nap elején egy abszolút 2. idővel indított a páros: -----
- Rögtön az elején második abszolút időt autóztunk a crosspályán, majd Szőc is jól sikerült. A lőtéri gyorsasági közepe elég saras, de egyébként nem panaszkodhatunk, az autóval is minden rendben van.
----- A verseny végére a páros megszerezte az abszolút 4. helyet, és a kategória győzelmet: -----
- Jó verseny volt, úgy érzem, könnyebb volt, mint tavalyi, több volt a tapasztalatunk. Most is negyedikek lettünk, abszolútban pedig előrébb kerültünk. Herczig Norbi és kis Érdi is megvert volna, ha bent marad. Mecseken meglátjuk, nem terveztük az indulást, de a negyedik hely miatt még meggondolom.
