Az autónkat a technikai bizottság az első szervizpark bejárata után mérlegelte. Az autó minimális súlya személyzettel együtt 1380 kg lehet, mint utólag megtudtuk, a helyszínen 1315 kg-ot mértek, ráadásul meg sem akarták várni, hogy a navigátorom beüljön a kocsiba, úgy kellett nekem szólni, hogy ő még hiányzik. A mérés után senki se mutatta meg, mi lett az eredmény, senki sem mondott semmit, intettek, mehetünk, mentünk. Ez a procedúra 1,5, 2 percet vett igénybe, ezt az időt szerettük volna visszakapni, erre sem adtak lehetőséget.
Azt, hogy kizártak minket, mert könnyebb az autó, az ideiglenes lista kifüggesztése előtt közölték. Odáig senki sem jelezte felénk, hogy baj lenne, egyszer sem eszközöltek újabb mérést. A döntés után kértem egy újabb mérlegelést, erre sem volt lehetőség.
Amit nem értek: Az autót a futam előtt kisúlyoztuk, 1412 kg volt 5 liter benzinnel + személyzet. Az autó verseny közbeni súlya 1400 kg felett kellett, hogy legyen, mivel akkor volt benne 1 db pótkerék és 10 l benzin, gps, belső kamera, illetve egyéb védő lemezek az alján. Miskolcon szintén volt mérlegelés, ott mérték az eddig elért legkevesebbet, 1382 kg-ot. Aszfaltra beállított autó volt, kevesebb alj védelemmel, magnézium felnikkel, amik darabonként 3 kiloval könnyebbek, mint a murva felni. Az 1315 kg még akkor sem elfogadható érték, ha kiveszem az ülést, meg a bukócsövet! Nem tudom elfogadni a mérés hitelességét sem, mivel a helyszínen semmilyen adatot nem mutattak, azt soha meg nem ismételték a verseny során.
Keresem azokat a szurkolókat, akik a mérlegelés idején a helyszínen tartózkodtak, hogy tudnának-e segíteni felvétellel a procedúráról, esetleg megörökítette-e valaki a mért értéket akár fotón, akár videón, akik látták, hányan voltak a technikai bizottság részéről, kik nézték meg a mért eredményt.
|